Belga sörözőben ünnepelni jó

Képernyőfotó 2015-06-11 - 14.43.12Hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy hová is vigyem menyasszonyomat diplomaosztója napján ünnepelni, de sorra estek ki a szóba jöhető helyszínek. Egyikre nem szívesen jöttek volna el állapotos barátaink, másik túl messzire esett az otthonunktól, macerás lett volna megoldani a hazajutást, azt pedig nem szerettem volna, hogy ne tudjon valaki fogyasztani alkoholt. Végül úgy döntöttem, hogy a szüleivel egyeztetek és kikérem a véleményüket, hiszen őket sem szerettem volna megfosztani az ünnepléstől. Kata édesanyja nagyon jófej volt, így könnyen rájöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha a család és a barátok külön ünnepelnek. A tény tisztázása után már könnyebb dolgom volt, hiszen tudtam, a belga söröző mindenkinek tetszeni fog, ráadásul a város mindenki által egyszerűen elérhető ponton van és a tömegközlekedés is megoldott. Biztos vagyok ráadásul abban is, hogy az ízlések különbözősége sem fog gondot okozni a belga sörözőben, hiszen folyamatosan változó és állandó jelleggel megtalálható italok biztosítják a sokszínű kínálatot.

One step lakkzselével pár perc alatt készíthet gyönyörű körmöket

Képernyőfotó 2015-06-01 - 22.05.07Nagyon szerettem volna már régen vásárolni magamnak egy one step lakkzselé szettet, ám lehetőségeim nagyon korlátozottak voltak, nagyon sok minden volt a listán, amit fontosabbnak ítéltem. Most azonban eljöttnek láttam az időt, hogy meglepjem magam végre egy új generációs one step lakkzselé szettel. Ennek segítségével a jövőben pár perc alatt fogok tudni készíteni magamnak mutatós körmöket, melyek akár két hétig is széppé varázsolják majd kezemet. Ennek alkalmazása során attól sem kell majd tartanom, hogy probléma esetén nem kapok rövid időn belül időpontot a szépségszalonba, hiszen ahogyan az elkészítés is otthoni körülmények között megoldható, úgy a tipleoldó segítségével ez is megvalósítható otthon 5-10 perc alatt. A lakkzselé szabadon és saját elképzelés alapján könnyen díszíthető is, így ugyanazt az árnyalatot a körmömre juttatva is mindig más körmöt varázsolhatok magamnak. A díszítés után a tartósság érdekében minden esetben alkalmazok majd fényzselét is, melynek köszönhetően nem csak tartósabb lesz körmöm, hanem fényesebb is.

Zárnyitás Budapesten éjjel-nappal elérhető szolgáltatás

Képernyőfotó 2015-06-03 - 22.29.09Sokan csak akkor tudják meg, hogy a zárnyitás Budapesten éjjel-nappal elérhető szolgáltatás, amikor bajba kerülnek. Persze miért is foglalkozna ezzel az ember a hagyományos napokon, de mint minden esetben, ilyenkor is jól jönne az előrelátás. A segélykérő telefonszám, a barátok, a család telefonszáma valószínűleg mindenkinek el van mente azért is, hogy extrém esetekben legyen kit segítségül hívni. A legjobb az lenne, ha a zárnyitó, az autómentő, az esti ügyelet száma is a listában lenne mindenkinél. Így, amikor kizárjuk magunkat a lakásból, amikor elhagyjuk vagy ellopják a kulcscsomónkat, amikor beletörjük az egyetlen kulcsot a zárba, lehessen kihez fordulni. A zárnyitás ma már roncsolásmentesen is végződhet, ezért csak a profi szakszerviz számát rejtsük el a sok ismerős közé. Jól jöhet még egy esős, hideg napon, egy rohanó reggelen vagy egy átmulatott éjszaka után. Próbáljunk meg felkészülni az ilyen esetekre is,  hiszen szinte legalább egyszer mindenki kizárja magát, és a kulcsot is sokszor hagyhatjuk el az évek alatt.