A sminktanfolyam profikkal

smink tanfolyam

smink tanfolyam

Nemrég fejeztem be a sminkes képzést a profisminkiskola.hu keretein belül. Nagyon megérte, életem egyik legjobb döntése volt. Egyrészt szuper embereket ismertem meg, beleértve a tanáraimat és a tanulótársaimat egyaránt, sikerült nagyon hasznos kapcsolatokra is szert tennem, másrészt pedig nagyon sokat tanultam technikailag, fejlődött a kézügyességem is, ami a sminkelést illeti. Azóta már több munkám is volt, ahol hasznosítani tudtam a frissen szerzett tudásomat, és szerencsére a sminkes oktatáson olyan alapos képzésben volt részem, hogy a nappali sminktől a divat fotózáshoz készülő sminkig minden munkához a megfelelő technikával és önbizalommal tudok neki állni. A 6D volume műszempilla képzés is benne volt a csomagban amire jelentkeztem, így egy plusz szakmám is lett, ha úgy vesszük. Eredetileg ezt nem terveztem, de érdekes volt és valószínűleg fogom tudni hasznosítani is a megszerzett tudást. Most a maszkmesteri képzésen gondolkozom még.

Kulcs nélkül sérülésmentes autónyitás

autónyitás sérülésmentesenNem vagyok éppen az autózás bajnoka, sőt egyáltalán nem vezetek túl jól, valószínűleg azért, mert nincsen saját autóm és nincs lehetőségem gyakorolni, amikor pedig lehetőségem adódik akkor valaki másnak a kocsijában ülök és nagyon stresszel, hogy vigyáznom kell a kocsira. Emiatt lettem nagyon ideges, amikor egy barátnőm Hondájában benne felejtettem a kulcsot, az autó meg lezárt. Az ablakot nem akartam betörni, mert nem csak sokba került volna, de azért, ha azt kicseréled, már nem ugyanaz, mint az eredeti.. Olyan megoldás kellett, ami kinyitja kulcs nélkül az autót, azonban nem tesz benne kárt egyáltalán. Szóval se zársérüléssel járó autónyitás, se a fényezés felsértésének esélye nem jöhetett szóba, így jutottam a villamautonyitas.hu weboldalra ajánlások által. Kijöttek a helyszínre, mire a kocsi tulajdonosa is odaért és kinyitották az autót. Az ígértekhez híven bármiféle sérülés nélkül. Rég nem történt velem már akkora megkönnyebbülés, mint akkor!