Annak idején a piramisokat építőipari mérőműszerek nélkül építették!

vonallézer

vonallézer

Több éve tervezzük a házunk felújítását! Elhatároztuk, hogy idén mindenképpen elvégezzük! Barátom említette, hogy az egyik ismerőse éppen most szerzett be építőipari mérőműszereket és elkezdte a házak építését és felújítását. Ez nagyon jó, mondtam. Azon gondolkoztunk, hogy kivel kellene a munkát elvégezni? Rendben, mondta a barátom. Néhány napot várni kell, mert a családdal most elutaztak egy kis pihenésre, még a munkák elkezdése előtt. A nagy piramisokat is megnézik! Előtte beszélgettünk róla, hogy vajon hogyan voltak képesek azokat a nagy piramisokat építőipari mérőműszerek nélkül felépíteni? Tényleg, mondtam teljesen megdöbbenve! Igaz, nem sokat értek én sem az építőipari mérőműszerekhez, de tudom, hogy egy építkezés során többfélét használnak. Gyere, mondta a barátom, nézzük meg a kínálatot a muszerguru.hu webáruházban. Egy laikus választani sem tudna belőle, nevette el magát! Jobb, mondtam én is nevetve, ha ezt egy szakemberre bízzuk! Ő tudja, hogy melyik területhez, milyen építőipari mérőműszerek kellenek.

Leave a Reply