Szabadalmaztassa egyedi elképzeléseit

szabadalom19Ismerőseink között szép számmal vannak borlovagok is, így nem csoda, ha minden újdonságról első kézből kapunk információt. Tőlük hallottam az, hogy az Orosházi Öblösüveggyár elsőként mutatott be egy belső mintázatú borosüveget, melynek köszönhetően a magyar borászok is egyedibb és különlegesebb módon oldhatják meg fehér és rozé boraik megjelenését. A palackok nyakán spirál-, hullám- és teljes palack felületen rombuszmintás variációkkal találkozhatunk majd a boltok polcain. Az egyedülálló eljárást néhány évvel ezelőtt fejlesztették ki és nyújtották be a szabadalom bejegyzésére, első bemutatkozása az amerikai piacon történt sörösüvegként. Itt a spirálnyakú szabadalom került bevezetésre, mely elősegítette a sör örvényszerű kiöntését. A palackok tulajdonságának köszönhetően a polcra kerülő borosüvegek is egyediek lesznek, hiszen az eljárás során nem készül két teljesen egyforma mintájú palack. A borászatban először Csehországban vezették be 2013 végén a belső mintázattal szabadalmaztatott palackokat.

Leave a Reply