Vállalkozni tudatosan könyvelő segítségével

könyvelő cégMagánemberként bevallom idén nagyon eltévedtem a különböző szabályok és bevallások között, így tanácstalanul vártam a csodára. Szerencsére nem kellett sokat, mert egy barátnőm szíve megesett rajtam és elvitt magával, amikor ment a XI. kerületi könyvelő irodába. Először nem értettem, hogy mi keresnivalóm van nekem ott, de kiderült, hogy nagyon is sok. A budapesti könyvelő irodában is fogadnak ugyanis magánembereket, akik elakadtak a papírok labirintusában. A szakembereknek köszönhetően gyorsan át tudtuk tekinteni a nyomtatványokat és megtaláltuk mindennek a helyélt, így elkerülhetem a büntetéseket melyek a határidő utáni beküldés vagy a rossz kitöltés miatt biztosan megérkeztek volna. Indulás előtt bevallottam, hogy én nem is sejtettem, hogy a könyvelő irodákat felkereshetik olyan emberek is akik nem szeretnének vállalkozni, nem rendelkeznek céggel és az egyéni vállalkozás lehetősége sem vonzza őket. Ma már tudom, hogy megbízóik között több magánszemély is van és biztos vagyok benne, hogy én is visszatérek még