Télikert építés

télikert építés

télikert építés

Amikor megnyitottam a saját vendéglőmet, előre tudtam, hogy milyen dizájnt szeretnék. Azt is tudtam, hogy mindenképpen szeretnék egy olyan szobát, ahová folyamatosan beárad a fény. A hely, amit megvettem erre alkalmatlan volt. Eleinte nagyobb ablakokban gondolkodtam. Aztán egy nap egészen más témában böngésztem az interneten, mire egy oldalon rátaláltam a Caribi Télikertre. Újra tervezés következett. Volt egy egyedi elképzelésem, de nem voltam benne biztos, hogy az megvalósítható. Még szerencse, hogy éppen a Caribi Télikert weblapjára bukkantam, hiszen mint később kiderült, a lehető legjobb helyre sodort a sors. A referenciáktól eleve hanyatt vágtam magam, így tudtam, őket választom. Árajánlatkérés után már biztos voltam benne, hogy remek döntést hozok, hiszen vállalták a különleges üvegteraszom kivitelezését is. Ráadásul mivel a vállalat remek munkatársai saját nyílászárókkal dolgoznak, így még a munkafolyamat is jóval gyorsabb volt, mint azt elképzeltük. A felméréstől kezdve a beszerzésen át a tervezésig mindent elvégeztek a profi szakemberek, és még az árajánlat is ingyenes volt. A piaci árhoz képes ráadásul, féleáron készítették el a télikertet. Kiváló.

Leave a Reply