Az okostelefonok elterjedésével nekem is fel kellett vennem a versenyt. Én nehezen váltam meg a jól bevált régi telefonomtól, mert bevallom féltem az újtól. Az okostelefonok világába a fiam kalauzolt el, aki már szinte beleszületett ebbe a technológiai világba. Megmutatta, hogy tudok app-okat letölteni, és kerestem kutattam olyan tudásanyagért, amivel nemcsak szórakozhatok, hanem tanulhatok is. Ez a felismerés nagyon felvillanyozott és tudatosan kerültem a játékok letöltését, és ezzel egy időben kerestem a testünk működéséről valamilyen új információt. Ekkor akadtam rá a human anatomy alkalmazásra, amivel már tudtam, hogy sok időt el fogok tölteni. Nagyon jó ötlet volt, hogy app formájában fejlesszék le, mert a telefonunk ma már mindig a kezünk ügyében van, így akár vonaton, akár otthon rögtön tudom olvasni onnan ahonnan abbahagytam. Nagyon sok anatómiai információ van fenn az alkalmazásban és az a nagyon jó benne, hogy logikusan építették fel így, ahogy haladok egyre mélyebbre a tudásban, úgy épülnek rá az információk, és úgy lesz számomra egy nyilvánvalóbb a szerveim egymásra gyakorolt hatása.