A minap gyermekeim és édesapjuk beszélgetése abba az irányba fordult, melyet nyugodtan nevezhetünk akár nosztalgiázásnak is. A család régebbi autói kerültek szóba, melyek közül az elsőt férjem hozta a házasságba és amivel lelkesen járt udvarolni nekem. Ez az autó volt sokáig a szíve csücske és szerintem (bár tagadja) minden napos tisztításban volt része. Én mosolyogva bár, de elhiszem, hogy nem így volt, abból azonban nem engedek, hogy minden szombat délelőttje az autó megmosásával telt. Akkor még kézzel, vödörből egy szivacs és kefe segítségével oldotta meg a feladatot, aminek köszönhetően egyetlen bogárka sem maradt rajta. Mára ez a szertartás eltűnt, örül, ha hazafelé néha be tud állni egy autómosóba. Tudom, hogy ez nem elégíti ki az autó tisztaságával kapcsolatos igényeit, így ha sikerül tervem, akkor házassági évfordulónkra meglepem egy magasnyomású mosóval, mely segítségével talán visszahozhatok néhány percet az ifjúságából és ismét reményt adhatok neki arra, hogy nap mint nap fényes kocsival induljon munkahelye felé.